Ha valamelyik hozzátartozónk, szerettünk megbetegszik, nem hagyhatjuk sorsára, muszáj valamilyen megoldást találni. A lehetőségeket alapvetően két szempont szerint lehet besorolni: a beteg személy fogyatékos-e, azaz ez hivatalosan azt jelenti, részesül-e fogyatékossági támogatásban, vakok személyi járadékában, illetve magasabb összegű családi pótlékban.

Ha igen, akkor igénybe veheti a támogató szolgálatok segítségét, amelyek szociális alapszolgáltatásokat nyújtanak. Ezek a szolgálatok alapvetően azért jöttek létre, hogy az önmagukat ellátni képtelenek segítségére legyenek. Nem értendő ide az a beteg, aki idős kora miatt nem tud magáról gondoskodni.

A másik eset, amikor valaki nem minősül fogyatékosnak, rokkantnak. Ám mégsem képes magát teljesen ellátni, idős kora vagy egyéb ok miatt. A szociális szolgálatok dolga biztosítani a rászorulóknak, hogy az életkorral, egészségi állapottal, élethelyzettel változó életfunkciók, tevékenységi formák a lehető leghosszabb ideig szolgálják az önálló életvitel megtartását, pótolják a részlegesen, vagy teljesen hiányzó családi gondoskodást. A működtetett szolgáltatások segítik az időseket, betegeket testi és lelki egészségük, képességük megőrzésében, szociális körülményeik javításában, aktivitásuk és társas kapcsolataik megtartásában az önálló életvitel megtartása érdekében.

Mit jelent a házi segítségnyújtás?

A szociális szolgálat nyújtja a házi segítségnyújtást. Ez olyan gondozási forma, amely az igénybevevő önálló életvitelének fenntartását – szükségleteinek megfelelően – a gondozott lakásán biztosítja. Az ellátottak részére saját környezetében, életkorának, élethelyzetének és egészségi állapotának megfelelően, meglévő képességeinek fenntartásával, felhasználásával, fejlesztésével fizikai, mentális, szociális szükségleteinek biztosítása.

Az orvosi előírás szerint alapvető gondozási, ápolási feladatokat lát el. Közreműködik a személyi és lakókörnyezeti higiénia megtartásában, a háztartás ellátásában. Segítséget nyújt az ellátást igénybevevőnek a környezetével való kapcsolattartásban, veszélyhelyzetek kialakulásának megelőzésében, elhárításában.

Részt vesz az egyéni és csoportos szabadidős programok szervezésében. Segíti az ellátottat a számára szükséges szociális ellátásokhoz való hozzájutásban

Nagyon fontos, hogy a házi segítségnyújtás módját, formáját és gyakoriságát a gondozás irányítója határozza meg a gondozási szükséglet vizsgálatáról készült szakvélemény figyelembevételével elkészített gondozási terv alapján

.

Kategória: infok